Tokaji Late Harvest Cuveé 2020

OEM édes fehér bor

Tokaj-Hegyalja három szőlő fajtájából, Zétából, Kövérszőlőből és Furmintból készült. Koncentráltsága a tokaji késői szüretelésű boroké, gazdagsága a borkülönlegességek világát idézi. A 2020-as év és a tarcali lösz élvezetes kompozíciója.

Készült 684 palack

FHA JPHU

Szulfitokat tartalmaz.

Myrtus Pince:

Terület: 3 hektár Tarcalon a Vigyorgó, Mester-völgy és a Lestár-dűlőkben és Mádon a Betsek-dűlőben.
Fajták: Furmint, Hárslevelű, Muskotály.

Egy palack bor. Nem egy egyszerű termék, amit üvegbe töltünk, majd lezárunk, hanem több évtized munkája és tapasztalata. A szőlészé. Aki eltelepítette és termővé tette a szőlőt, művelte azt, hogy a borász keze alá mindig a lehető legjobb alapanyag kerülhessen. A borászé, aki az évek során megismerte a fajták és a dűlők természetét és megadta a lehetőséget a szőlőnek hogy minél szebb bor válhasson belőle. Ezek a tapasztalatok és az ezzel járó munka kerülnek egy palack borba.

A szülők által alapított a tokaji Kopasz-hegy lábánál fekvő birtokot 2008-ban vettük át és alapítottuk meg a Myrtus Pincét. Ebben az évben készültek első boraink. A birtok a tarcali pincesoron fekszik. Célunk szép, jó egyensúlyú borok készítése a tokaji borok szeretőinek.

Furmint

A furmint, fehér borok készítésére alkalmas szőlőfajta. A szőlőfélék (Vitaceae) családjába, a bortermő szőlőkhöz (Vitis vinifera) tartozó Pontian Balcanica ág, mely jellegzetes magyar fajta és a legjobban aszúsodó magyar szőlő. Eredete nem pontosan ismert, vannak, akik szerint Dél-Itália, mások szerint a mai Horvátország és Szerbia területén elterülő Szerémség, de lehet a mai Magyarország is.
A nyelvészek szerint a „furmint” név francia jövevényszó, ami végső soron a latin frumentum szóból származik, amely „gabonát” jelent. Az elmélet szerint a cukortartalom növelése érdekében szalmán aszalták a szőlőt, így készült az édes bor. Hasonnevei: Zapfner, Szigeti, Som, Posipel, Moslavina Mosler, Furmint bianco, Sipon, Szalai.

Vigyorgó-dűlő
Tarcal

Ugyancsak a történelmi Mézesmál szőlőhegy része. Eredendően a tarcali Kövesd szőlő nyugati-délnyugati részét képezte, és a Rákóczi szabadságharcot követő években vált ki. Gyakorlatilag a Vigyorgó történelme szorosan összefüggött a Kövesd szőlő, később szőlőhegy birtoklásával. A Kövesd szőlőt 1565-ben említették meg először a források, mint a tokaji váruradalom szőlőjét. Nevét köves-törmelékes talaj után kapta. A Kövesd a 17. század közepén kezdett felaprózódni, ekkor különböztettek meg Kis-, és Nagy-Kövesd nevű részeket. Sőt az 1675 körül vált ki a történelmi Kövesd keleti, illetve délkeleti részéből a Temető nevű szőlőterület, amely a 18. század első évtizedeiben tovább aprózódott Kis, és Nagy-Temető nevű részekre.

A történelmi Kövesd

Birtokosai elsősorban közrendű emberekből álltak, de a 17−18. század több városi (kassai) polgár és köz-, illetve főnemesi családnak is voltak ott szőlőbirtokai. Így a tulajdonosai között találtuk, mint pl. a Buttler, a Gilányi, a Komáromy, a Ketzer/Keczer, a Máriássy, a Murányi, a Szepesi, a Szirmay, a Vécsey, és a Zimmermann nemesi famíliákat, valamint a római katolikus egyházat is.

A Vigyorgó nevének eredete onnan magyarázható, hogy a régiek szerint olyan jól érezte magát ott a szőlő, hogy rávigyorgott a gazdájára. Első ismert említése 1727-ben történt Tarcal mezőváros könyvben, mint a Kövesden fekvő Vigyorgó szőlő néven. Ekkor elsősorban mezővárosi közrendűek, jobbágyok és a református egyház birtokában álló szőlői díszlettek a Vigyorgón. A 18. század közepén a birtokosi szerkezetében lényegi változás nem történt. Sőt ez a birtok állapot maradt fenn egészen a 20. század közepéig.